Nemcsak a csillagvilágot, vagy a biológia rejtelmes csodáit lehet kutatni. Benedek Elek több, mint száz évvel ezelőtt megjelent novelláskötete, amit az olvasó a kezében tart, lelkünk kallódó, sokszor elfelejtett kincseire nyitja rá a szemünket. A mindennapok apró rezdüléseinek meséi ezek, amelyek ma is történnek, ott lapulnak a szívünk alatt, de sokszor nem vesszük észre őket. Így szegényítjük önmagunkat mai felfokozott tempójú világunkban. Így kopik le lassan emberségünk, hitünk a szeretetben, a jóságban és a szépségben. Lélekmentő könyv ez a novellafüzér. Ajánljuk mindenkinek, akik szebben, emberebbül akarnak élni. Benne Elek apó mesél felnőtt, ma is élő cimboráinak az élet titkairól. Ha fáradtak vagyunk, vagy úgy érezzük, hogy fogy a lelki erőnk, olvassuk szeretettel ezt a szívvel írt útikalauzt. Tamási Áron így emlékezett Benedek Elekre: „Hős volt, bátor és igaz. Ennek a földnek egyetlen szemünk előtti vértanúja, testvére a régieknek, akiket úgy szeretett: Apáczainak, Mikes Kelemennek, Kőrösi Csomának, a keveseknek, az örökké élőknek. Istenem, olyan boldog vagyok, hogy ölelhettem, hogy csókolhattam, amíg közöttünk járt, hogy nézhettem Őt: a tiszta Férfiút, az útmutató nagy Fát, az Embert az erdélyi embertelenségben.”
Rügyfakadás
2 498 Ft 1 998 Ft
Benedek Elek
136 oldal, 115×180 mm, kartonál
Cikkszám: 978-615-5892-14-1
Kategóriák: Szépirodalom, Újdonságok
Címkék: Arany Forrás Kincsesház, Benedek Elek, Előjegyzésre, Jószolgálati könyvek
Értékelések
Még nincsenek értékelések.
Related Products
Akció!
Keresztény líra
Akció!
Keresztény irodalom
Akció!
Mesekönyvek
Akció!
Keresztény irodalom
„Rügyfakadás” értékelése elsőként
You must be logged in to post a review.