Honszerző Árpád

Mon­da az a tör­té­net, amit a nép a múlt­ról igaz­nak tart. Nem szó­­ra­koz­tat­ni akar, ha­nem aho­gyan a hí­res folk­lór-ku­ta­tó Theodor Renfey meg­ál­la­pí­tot­ta, el­sõ­sor­ban ta­ní­ta­ni. A tör­té­ne­lem nem­csak ese­mé­nye­ket, tit­ko­kat hor­doz, ha­nem epi­kus kön­tös­be búj­tat­va ta­nul­sá­go­kat is. A mon­da rej­tett lel­ki, er­köl­csi tu­laj­don­sá­go­kat emel ki, mi­köz­ben csodálatos ese­mé­nye­ket me­sél, hõsöket for­mál. Az el­be­szé­lés sod­ró for­má­ját sok­szor cso­dás ele­mek­be öl­töz­te­ti. A tör­té­ne­ti mon­­dák­tól nem tu­do­má­nyos hi­te­les­sé­get vá­runk, ha­nem in­kább mo­rá­lis tisz­tes­sé­get, em­ber­sé­get. A mon­dá­nak min­dig ez a cél­ja. Honszerzõ Ár­pád bi­ro­dal­má­ba ka­la­u­zol ez a tör­té­nel­mi ol­va­só­könyv. Be­ne­dek Elek a kö­zép­ko­ri kró­ni­ká­sok õsi írá­sai nyo­mán új­ra ál­mod­ja a haj­da­ni vi­lág ködbe veszõ titka­it. Eb­bõl a má­ig élõ le­gen­dá­ból az õshaza, a hon­fog­la­lás története tárul fel elõt­tünk. Nem tud­juk, hogy Ár­pád sír­ját hol rej­ti az anya­föld. „Ham­va­it ne ke­res­sé­tek – ta­ná­csol­ja Elek apó –, hadd pi­hen­jenek to­vább az édes anya­föld po­rá­val ös­­sze­ve­gyül­ve! E földnek minden darabkája zarándokhelyünk: akármerre lépünk.”